Kardszárnyú delfin

Orcinus orca

Kardszárnyú delfin valós testarányokkal ábrázolva

Rendszertani helye

Törzs: Gerincesek Vertebrata
Osztály: Emlősök Mammalia
Rend: Cetek Cetacea
Alrend: Fogascetek Odontoceti
Család: Gömbölyűfejűdelfin-félék Globicephalidae
Nemzetség: Orcinus
Faj: Kardszárnyú delfin Orcinus orca

A kardszárnyú delfin az ókor óta ismert, megemlíti Plinius Természetrajzának IX. kötete is. Tudományos leírását Linné tengerészek beszámolói alapján készítette el, anélkül, hogy az állatot magát tanulmányozhatta volna. A faj Linné által választott latin neve Delphinus orca (ördög-delfin), a latin orcus (alvilág) szó alapján. 1860-ban L. Fitzinger a fajt az e célra létrehozott Orcinus nemzetségbe helyezte át.

Nincs vita arról, hogy a kardszárnyú delfin az emlősök (Mammalia) osztályába, azon belül a cetek (Cetacea) rendjébe sorolandó. Az is egyértelmű, hogy ez a figyelemreméltó fogazattal rendelkező állat a fogascetek (Odontoceti) alrendjébe tartozik. Azon viszont már vita van a szakemberek között, hogy a faj melyik családba sorolható. Egyes vélemények szerint a kardszárnyú delfin a delfinfélék (Delphinidae) családjának tagja, és e családon belül különíthető el a kardszárnyúdelfin-félék alcsaládja. A fentebb közölt besorolás szerint viszont a kardszárnyú delfin közeli rokonaival, a kis és a törpe kardszárnyú delfinnel, a hosszúszárnyú és a rövidszárnyú gömbölyűfejű delfinnel, valamint a tisztességes magyar névvel még nem rendelkező dinnyefejű delfinnel együtt egy önálló családot alkot, a gömbölyűfejűdelfin-félék (Globicephalidae) családját.

Az sem tisztázott teljesen, hogy a Földünkön élő összes kardszárnyú delfin egyetlen fajt alkot-e. Egyes tudósok külön fajnak tekintik az Antarktisz térségében élő, kisebb termetű kardszárnyú delfineket (Orcinus nanus vagy Orcinus glacialis).

A tudományos név további változatai: Grampus orca, Grampus rectipinna, Orcinus rectipinna

Elnevezései

Angol: great killer whale, killer, trasher, grampus, orca, orc, blackfish, swordfish
Dán: tandthoye
Francia: epée de mer, épaulard, espadon, orque gladiator
Holland: swaardvis
Izlandi: fann-fiskar-huydengen, hahyrna, huyding
Japán: szakamata, szacsi
Koreai: innatu
Német: Schwertwal
Norvég: vaghund, spekkhugger, stourvaga
Orosz: kaszatka, szvinka
Spanyol: orca, orco, espolarte Ki hallotta már ezt a kifejezést?

Aleut: agluk
Grönlandi eszkimó: ardursak
Kurili: nookur
Lapp: fakan

Leírása

A cetek között a közepes nagyságúak közé tartozik, a hím átlagos hossza 8 m, max. 9, 75 m, a nőstényé 7 m, max. 8,5 m. A borjak születéskor 2-2,4 m hosszúak. A felnőtt állatok 7200 kg súlyt érhetnek el.

Teste vaskos, áramvonalas alakú. Feje kerek. Hátuszonya hosszú, háromszögletű. Melluszonyai evező alakúak, hosszuk a teljes testhossz 20 %-a lehet.

Fekete háta élesen elkülönül fehér hasától. A has fehér foltja a szájtól a végbélnyílás mögöttig húzódik, a hátuszony mögött az állat oldalára is felnyúlik. Feltűnő fehér folt van a szem mögött is. Közvetlenül a hátuszony mögött van egy nyeregszerű szürke folt. Fiatal állatokon a fekete részek szürkés, a fehér részek sárgás árnyalatúak lehetnek. Észleltek teljesen fekete példányokat is.

A szem mögötti fehér folt alakja, a nyeregfolt mérete és a hátuszony alakja igen változatos. E vonások alapján szinte minden példány megkülönböztethető társaitól.

Elterjedési területe

Valamennyi óceán egész területén előfordul. Egészen az összefüggő jég pereméig elvándorol. Elsősorban a hűvös éghajlatú partmenti térségeket kedveli, leggyakrabban sekély öblökben, folyók torkolatvidékén látható.

Vándorlásait nem annyira az éghajlati viszonyok, mint inkább a kedvelt zsákmányállatok mozgása vezérli. Ha útra kelnek, naponta átlagosan 100 km-t tesznek meg.

A tudósok legalaposabban az "északnyugati" kardszárnyú delfineket tanulmányozták, azaz azokat, amelyek Észak-Amerika nyugati partjainál, Washington állam, Brit-Kolumbia és Alaszka partjainál élnek. Amit ezekről az állatokról tudunk, az a világ más részein élő kardszárnyú delfinekre nem feltétlenül igaz.

Felismerése

Legfeltűnőbb testrésze hosszú hátuszonya, amely a felnőtt hímeknél 2 m hosszú is lehet. A nőstények és a fiatal hímek hátuszonya is hosszabb és hegyesebb minden más cetfajénál. A hím hátuszonya egyenes, néha előrehajló, míg a nőstényé hátrafelé görbül. Amikor a delfin levegőért a felszínre jön, hátuszonya mindig láthatóvá válik.

A hátuszonyon kívül feltűnő jellegzetesség a szem mögötti fehér folt is. A szürke nyeregfolt csak kedvező fényviszonyok mellett látható.

A felnőtt hímek semmilyen más cetfajjal sem téveszthetők össze. A nőstények és a fiatal állatok esetleg összetéveszthetők a Risso-delfinnel vagy a kis kardszárnyú delfinnel. Ezek az alábbiakban térnek el a kardszárnyú delfintől:

• A Risso-delfin teste karcsúbb, feje hegyesebb, bőre szürke vagy fehér, karcolások láthatók rajta.
• A kis kardszárnyú delfin teste karcsúbb, feje hegyesebb, bőre fekete, foltjai nincsenek.

A parton talált elpusztult állat jellegzetes formájáról akkor is könnyen felismerhető, ha a bőr feketévé vált, és a feltűnő minták eltűntek.

Szervei

A kardszárnyú delfin koponyáját, mint más fogascetekét is, megnyúlt, csőrszerűen előrenyúló állkapcsok jellemzik. A felnőtt állatok koponyája 60-120 cm hosszú. Az alsó és a felső állkapocs egy-egy oldalán 10-13 erős, hegyes fog van. A fogak ovális keresztmetszetűek, befelé és hátrafelé görbülnek. Amikor a száj csukva van, a felső fogak az alsó fogközökbe illeszkednek. A felnőtt állatok foga 12 cm hosszú lehet, de ennek csak egyharmada emelkedik ki az ínyből. Minden fog azonos formájú, nincsenek metsző-, szem- és zápfogak.

A gerinc 52 csigolyából áll: 7 nyakcsigolya, 12 hátcsigolya, 10 ágyékcsigolya és 23 farkcsigolya van. Az első négy nyakcsigolya egyetlen merev egységgé olvad össze. 11-13 pár borda van, ezek közül 6 pár kapcsolódik a szegycsonthoz.

A cetek melluszonyában mindazok a csontok megtalálhatók, mint az ember karjában, sőt az ujjak területén a cetek előbbre is járhatnak. A kardszárnyú delfin melluszonyában öt ujj van: a hüvelykujj 2, a mutatóujj 7, a középsőujj 5, a gyűrűsujj 4, a kisujj 3 ujjpercből áll. E tekintetben a kardszárnyú delfin viszonylag mérsékeltnek számít, mert például a gömbölyűfejű delfin mutatóujja 14, középsőujja 11 percből áll. E jól fejlett ujjakból azonban kívülről semmi sem látszik.

A delfineknél a mellsőkkel ellentétben a hátsó lábak teljesen hiányoznak. A farokuszony nem a lábakból alakult ki. A medencéből csak egy apró, csökevényes csont maradt, amelynek semmi funkciója nincsen.

Az agy 5-6 kg súlyú lehet. Ez nem több, mint a hasonló testsúlyú elefánt agyának a súlya.

A bőr teljesen csupasz és sima, eltekintve a száj körül növő 6-8 csökevényes bajuszszáltól. A kardszárnyú delfinnek nincsenek olyan elszarusodott bőrkinövései, mint némelyik bálnafajnak. Egyes delfinfajok (mint a Risso-delfin) bőre tele van harapásnyomokkal, amelyek saját fajtársaiktól származnak, az alapvetően békés természetű kardszárnyú delfineknél azonban ezek sem jellemzőek. A bőrön élősködők is lehetnek, de közel sem annyi, mint egyes bálnáknál, amelyek egész sziklakertre valót gyűjtenek össze ezekből a kellemetlen jószágokból. A Cyamus orcini nevű élősködő rák kifejezetten a kardszárnyú delfinekre szakosodott. Találtak már a nemes ragadozó testén remorát is, ez egy vérszívó hal, cápaszopónak is nevezik. Ezek miatt a kardszárnyú delfin szeret vakarózni, és mert az uszonyaival nem tud, a sziklákhoz dörzsöli magát.

A bőr alatt 6-10 cm vastag szalonnaréteg van, amely egyrészt energiatartalékul szolgál, másrészt a hőszabályozásban van szerepe. Zsírjuknak köszönhetően az állatok két hónapig is koplalhatnak különösebb baj nélkül. Egy kardszárnyú delfinből megfelelő rosszindulat mellett 750-950 liter olajat lehet előállítani.

A kardszárnyú delfin ki tudja nyújtani a nyelvét, a jetiről viszont ezt nem tudhatjuk. A gyomor összetett, 3 részből áll, ennek ellenére az állatok nem kérődzenek. A belek hossza meghaladja az 50 métert. Nem lehet vékony- és vastagbelet megkülönböztetni, és vakbél sincs. A belekben, az ott kényszerűségből vendégeskedő rokonszenves állatokon kívül, különféle bélférgek is előfordulnak. A máj igen nagy, egy tonna súlyú is lehet, ami még a nagy bálnák között is tekintélyes méretnek számítana; epehólyag viszont nincs.

A kardszárnyú delfinek más cetfélékhez hasonlóan tüdővel lélegző emlősállatok. Tüdejük méretükhöz képest nem nagy: egy 4,3 m hosszú állatnak 46 literes tüdeje volt. A delfinek a szájukon nem, csak az orrukon keresztül tudnak lélegezni. Csak egy orrnyílásuk van, az is a fejük tetejére tolódott.

Hangszálaik nincsenek, mégis sokféle hangot tudnak kiadni. A hangadás szerve az orrjáratokhoz kapcsolódó bonyolult üregrendszer. Homlokukban, a koponyacsonton kívül van egy "dinnyének" (melon) nevezett szerv, amelynek segítségével a kibocsátott hanghullámokat egy irányba képesek fókuszálni.

A szív percenként 60-at ver, amikor azonban az állat nagyobb mélységbe merül, ez 30-ra csökken.

A cetfélék testalakja a gyors úszás követelményeinek megfelelően módosult, minden, a közegellenállást növelő kinövéstől meg kellett szabadulni. Ezért a hím nemi szervei teljes egészükben a test belsejében helyezkednek el. A hím a péniszét S alakban összehajtogatva, egy hasi bőrredő mögött tartja. Bőrredők takarják a nőstény csecsbimbóit is. A delfinek alfelének szemügyre vételével nem könnyű megállapítani, hogy az illető állat hím vagy nőstény-e. A felnőtt hímeket sokkal könnyebben fel lehet ismerni hátuszonyuk alakjáról (más delfinfajoknál viszont ilyen téren nincs különbség a hím és a nőstény között. A herék súlya meghaladja a 10 kg-ot, de mértek már 23 kg-ot is (ez csak az egyik here). A delfinhölgyek nem büszkélkedhetnek hasonló méretekkel: a petefészek 10-12 cm hosszú és 5-7 cm széles.

Életmódja

A kardszárnyú delfinek igazi ragadozók, szinte minden viszonylag nagy tengeri állatot megtámadnak és elfogyasztanak. A halak mellett megeszik a delfineket, fókákat, tengeri madarakat, de még a náluk sokkal nagyobb bálnákat is. Arra azonban nincs bizonyíték, hogy valaha is embert téptek volna szét.  

Szaporodásukról keveset tudunk. A párzás során a hím és a nőstény egész hasoldalukkal összesimulnak. A vemhesség 12 hónapig tart. Egyszerre csak egy utód jön a világra; egy nősténynek élete során 4-6 borja születik. A szaporodási idény nem köthető egyetlen évszakhoz, de a borjak többsége ősszel vagy tél elején születik. A nőstény utódait egy éven át szoptatja.

Az első év során a fiatal állatok 43 %-a elpusztul. Az állatok 10-12 éves koruktól szaporodnak, de állatkertben volt már példa arra, hogy egy nőstény 7 éves korában egészséges utódot hozott a világra. A nőstények átlagosan 50 évig élnek, a hímek viszont csak 29 évig. Természetesen elélhetnek jcoacute;val hosszabb ideig is, a nőstények 80-90, a hímek 50-60 évig.

Társas lények. A családok, a rajok egész életükön át összetartanak.

A leggyorsabban úszó tengeri emlősök közé tartoznak, 50 km/h-s sebességre is képesek. Mint minden cet, farkukkal hajtják előre magukat, a melluszonyok csak kormányzásra valók. Teljes tömegükkel képesek a víz fölé ugrani. Gyakran függőleges helyzetben állnak, és fejüket a víz fölé emelik. Máskor farkukkal, vagy melluszonyaikkal csapkodják a vízfelszínt.

Általában 1-4 percet töltenek a víz alatt, majd 3-5 alkalommal, 10-35 másodperces időközökben a felszínre jönnek levegőért. Amikor kiszuszogták magukat, jöhet az újabb merülés. Az eddig mért leghosszabb merülés 17 percig tartott. Mesterséges körülmények között egy állatnak (ez biztosan Ahab vagy Ishmael volt) sikerült 260 m mélyre lemerülnie; természetben 173 m-es mélységet mértek.

A kardszárnyú delfinek, más delfinekhez hasonlóan, hangjeleket bocsátanak ki, és a visszaverődő hanghullámok alapján tájékozódnak, találják meg zsákmányukat. A visszaverődő hanghullámok alapján képesek azonos nagyságú, de különböző fajú halakat megkülönböztetni. Egymás közötti kommunikációjuk során többféle hangjelet is kibocsátanak. Ezek egy része az ember számára is hallható. Minden példány hangjelei mások. A hangjelek hasonlósága alapján következtetni lehet az állatok rokonsági fokára.

A delfineknek megvan az a kevéssé célszerű szokásuk, hogy egyenként vagy csoportosan kiúsznak a partra, és ott elpusztulnak. Az ilyen öngyilkosság a kardszárnyú delfinek között viszonylag ritka, főleg hím példányokat érinthet. Új-Zélandon és a Vancouver-szigeten fordult elő, hogy kardszárnyú delfinek tömegesen partra vetődtek.

Helyzete

A kardszárnyú delfin ma is viszonylag gyakori, bár létszámára nagyon eltérő becslések léteznek. A cetvadászat ezt a fajt is érintette, bár más fajoknál kisebb mértékben. Kereskedelmi célú vadászata 1960 és 1980 között volt a csúcsponton. Ebben az időszakban mintegy 6000 állatot öltek meg.  

A kardszárnyú delfin állományait ma már nem a vadászat veszélyezteti, hanem a tengerek növekvő szennyeződése és zsákmányállataik túlzott lehalászása. Veszélyezteti az állatokat a megnövekedett hajóforgalom is.

Az 1960-as évek óta tartanak állatkertben kardszárnyú delfineket. 1985-től sikeresen szaporítják is őket. Jelenleg 47 állat él mesterséges körülmények között